Az olasz nagynéni halálára


Nem nagyon szoktam személyeskedni a blogon, de az utóbbi időben olyan felfokozott volt az érzelmi állapot az olasz családomban, hogy egyszerűen muszáj kiordítanom magamból, mert hát kinek is mondanám el, ha nem mindenkinek?

Olaszpapa egyik nagynénjét augusztusban diagnosztizálták gyomorrákkal, amiről már akkor lehetett tudni, hogy az utolsó utáni pillanatban fedezték fel, ennek ellenére Zia (a nagynéni), és vele együtt az egész nagy olasz família feltűrte az inge ujját, vett egy hatalmas levegőt, és heves csatakiáltások mellett harcba indult. Nem fogom leírni, hogy mekkora teher a kemó, hogy utána napokig úgy érzi magát a beteg, mintha pofánverés után mosógépben rázták volna hosszú órákig hogy utána pár napra a javulás illúziójával rebegtessen, majd visszahajítson  megint a gödör aljára. Komolyan. Rádnéz, és azt mondja, “Most tényleg azt hitted, hogy attól, hogy mérget csöpögtetnek az ereidbe, majd be fogok fosni?”

Zia egy hónappal ezelőtt kórházba került egy akkor viszonylag ártatlannak tűnő fertőzés miatt, és meg voltunk győződve, hogy innen azért még van visszaút,de a daganat úgy felzabál belülről, hogy ha ezt antibiotikummal kombináljuk, rövid időn belül rohamos a hanyatlás. Az elején még mosolyogva jött ki velünk trécselni a folyosóra, aztán már ki kellett kísérni, pár nap múlva már kerekesszéken tolták ki, aztán már csak az ágyához tudtunk bemenni. Közben betöltötte az 59. évet, és tudtuk, hogy nem lesz nagy hatvanas buli jövőre. Akkor már csak egyet akart: hazamenni. Az orvosok szerint ez teljes őrület, ezt nem lehet, ez képtelenség. Olasz család azonban nem hagyta annyiban, ha a Zia ezt akarja, akkor úgy is lesz. Aláírták, bevállalták, megszervezték, turnusokban osztották be  magukat a rokonok és jóbarátok, hogy ki fog mellette virrasztani a nap 24 órájában, hogy soha ne maradjon egyedül, amikor a hatalmas morfinadagoktól már csak néha-néha csillant fel benne a láng. Végig ott voltak, végig jelen voltak, és az ügyeletes virrasztó sem volt egyedül soha, valahogy mindig befutott valaki más is tartani a frontot. Elképesztő egységet és erőt mutatott a család.

Aztán tegnap Olaszpapa hazahozta a gyereket az iskolából, gondolt egyet,és mondta, hogy átugrik a Ziához, mert ma úgyis az anyja ügyel mellette, ne legyen egyedül ő sem. Átment, és valamilyen oknál fogva épp mindenki éppen átugrott: testvérek, unokatesvérek, nagybácsik, közben befutottak rokonok ezer km-ről Salernóból. Együtt volt mindenki, amikor a Zia egyszercsak nem lélegzett tovább.  Ott halt meg az otthona biztonságában, az összes, de tényleg az összes szerette között.

A mi magyar kultúránkban abszolút tabu a halál, valahogy nem tudom elképzelni azt a tegnap estihez hasonló helyzetet, hogy tele van a lakás emberekkel, akik szó szerint gondját viselik a halottnak, például kiválasztják az “alkalomhoz illő” ruhát és átöltöztetik. Ugyanis ez történt. Óriási szeretetben töltötték el azt a pár órát a Ziával (furcsa, de vele) és egymással, amíg várták, hogy az orvos kiállítsa a papírokat, hogy megérkezzenek a temetkezés emberei (Olaszországban, ha otthon halsz meg, otthon ravataloznak fel, és innen indul a temetési menet). Amikor Olaszpapa hazaért egyáltalán nem volt megviselt, hálás volt, és örült, hogy ott volt.

Én meg elépedve tapasztalom, hogy mekkora erőt mutatott a család, és, hogy mekkora megnyugvás volt mindenkinek, hogy egyszerre voltak jelen ebben a pillanatban. Azóta is folyamatosan mennek az üzenetek a családi WhatsApp csoportokban, hogy mennyire szeretik egymást és, hogy minden jó így, ahogy van.

 

Advertisements

Azért nem maradhat el a szolgálati közlemény sem a végéről: tegyétek le a cigarettát, mert kedvenc cinkosa a ráknak, és ennél borzasztóbb halált azért nehezen lehet elképzelni.

(Visited 1 times, 1 visits today)


6 thoughts on “Az olasz nagynéni halálára

  1. Hála és köszönet, hogy megosztottad! A nehéz időt átérzem, én parotis rákkal küzdöttem, hála a gyerekek, a falumban a szeretteimnek és szeretetének meggyógyultam. Mélyen Veletek érzek. Csodálatos Emberek vagytok. Szeretetben átmenni, hát ez a legnagyobb dolog. 😘Szeretettel ölellek Benneteket! Áldott legyen minden napotok! Tari Gabriella Telkiről.

  2. Annyira szívemből szólt!Ennek(is),sajnos nagyon híján vagyunk.Ezért a mentalitásért szeretnék olaszul élni és tanulni,mert ez az emberközeli és élhető élet és halál.Az egyik nagymamámnak sikerült majdnem így elmennie,de a másikuknak sajnos végig kellett szenvednie monden felesleges és méltánytalan procedúrát.
    Köszönöm,hogy elmesélted!

  3. A hitetlenkedés és az irigység keveréke kavarog bennem.

    És a személyes emlék.
    Édesanyám a mai napig bánja, hogy nem vitt el haldokló nagyanyámhoz….
    Sajnos ezt már nem lehet pótolni.

    1. Nagyon félünk a haláltól, a haldoklóktól, a halottaktól, de úgy láttam a fenti esetből, hogy inkább megnyugvást hoz a családnak is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük