Elszundított a matracon, Szicíliában ébredt fel

Az élet a legjobb forgatókönyvíró, nekem meg igazán remekül kezdődött ez a hét, mert szinte visítva röhögtem fel, amikor elolvastam ezt a hírt, és még most is folyamatosan vigyorgok, annyira tetszik.

Adott egy huszonnyolc éves fiatalember Calabriában, aki úgy döntött, hogy eltölt egy kellemes napot Scilla meseszép városkájának tengerpartján. Strandolás közben gumimatracra pattant, hogy azon fekve lebegjen egy kicsit a Tirrén-tenger varázslatos habjain. Aztán a melengető napfény, a tenger nyugtató morajlása és a hullámok monoton ringatása nem maradtak következmények nélkül, emberünk jól bealudt a matracon. Ráadásul mindez olyan módon esett, hogy a napi aktuális tengeri áramlatok Scilla lidóitól egészen messzire sodorták a pórul járt strandolót. Egy barátja kezdett el először aggódni érte, és értesítette a parti őrséget, mivel a haverjának, akivel együtt töltötték a napot, egyszerűen nyoma veszett. A tengeri és szárazföldi hatóságok  egyaránt riadóztatták az egységeiket, sőt még helikoptereket is bevetettek a fiú felkutatásának érdekében.

 

Scilla partjai

 

Végül kilenc órányi szakadatlan kutatás után  a fiatalt a Messinai-szoros közelében, Scillától csaknem két mérföldre, a szomszédos Szicília régióban találták meg még mindig a matracon. A fiút a mentőcsapatok gyorsan elsősegélyben részesítették, majd hazakísérték Calabriába.

 

Szóval gyerekek,csak óvatosan a matracozással, mert úgy tűnik, hogy nem csupán a napszúrástól, hanem egyéb nem várt kellemetlenségektől is tartani kell, ha nem figyelünk oda eléggé!

 

Facebook Comments
(Visited 5 861 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük