Túlzsúfolt Velence, a CNN Torinót javasolja

Dagad a melle Torinónak és egész Piemont régiónak, ugyanis a CNN egy ma megjelent cikkében a piemont régió székhelyét ajánlja Velence túlzsúfolt sikátorai alternatívájaként az Olaszországba utazóknak. A CNN a cikkben sorra vesz húsz olyan európai várost, amit még elkerülnek a turisták hordái, de vannak olyan izgalmasak, hogy simán ugyanakkora élményt nyújtanak, mint túllihegett társaik.…

Itt nyaraltok Olaszországban 2019-ben

Meg kell, hogy mondjam, hogy idén sem voltatok kevésbé jó fejek, mint tavaly, és kaptam tőletek egy nagy rakás fényképet az olaszországi nyaralásotokról. El is kezdem őket bokrétába szedegetni, mielőtt még annyian lesznek, hogy belebolondul a szerver a feltöltögetésbe. Örülök, hogy egyre többen mentek délre, hogy nem mindenki áll meg az olasz Adria északi részénél…

A százévesek Olaszországa: Európa leghosszabb életű nemzete

Az olasz statisztikai hivatal (Istat) a napokban  publikálta azon felmérését, melyből kiderül, hogy az utóbbi tíz évben (2009. és 2019. között) 11 ezerről 14 ezerre emelkedett Olaszországban a száz évnél idősebbek száma, sőt a 105. életévüket betöltőkkek száma 472-ről 1112-re nőtt.  Él Olaszországban 125 igazi matuzsálem is, ők 110 évnél is idősebbek.  A száz évnél…

Újabb afrikai hőhullám Olaszországban

Ha a héten nyaraltok Olaszországban, készüljetek fel arra, hogy újabb afrikai jellegű melegfront csap le a félszigetre, melynek hatásait már tegnap óta „élvezhetjük”. Nekem már úgy kellett visszamenekülnöm az ebédszünetben az irodába, mert pár perc alatt felforrt az agyvizem a szabad levegőn, ami viszont a légkondi-36fok kombónak köszönhetően szétrobbantotta az agyam.  Jó móka. Az Atlanti-óceán…

Olasz nyelv haladóknak: szőrmentén a szőr mentén

Volt már itt olasz nyelvlecke többször is, találkoztunk az áprilisi hal esetével, a május 4-ei kuplerájjal,sőt beszáltünk már a smucig rövidkarúakról is.  Nézzünk most egy-két olyan olasz kifejezést, amelyek a „pelo”, azaz szőrszál szó mentén képződtek.  Avere il pelo sullo stomaco (amikor valakinek szőrös a gyomra) A kifejezés olyan személyre utal, aki egyrészt teljesen érzéketlen…

Meghalt Montalbano felügyelő apja, Andrea Camilleri

Ma reggel 8:20 perckor, 93 éves korában a római Santo Spirito kórházban elhunyt a 20. század egyik legnépszerűbb olasz írója, Andrea Camilleri. Camilleri Magyarországon elsősorban az azonos című filmsorozat alapját képező Montalbano felügyelő regényciklus szerzőjeként ismert. 1925. szepember 6-án született a szicíliai Porto Empedocle városában , és nem csupán író, de dramaturg, forgatókönyvíró, színházi és…

Aktív vulkánok Olaszországban

Két héttel ezelőtt tört ki  Stromboli vulkánja, ami jó kis emlékeztető volt azt illetően, hogy Olaszország egyike azon kevés európai országnak, ahol a mai napig aktív vulkánokat találunk. Olaszország ugyanis két tektonikus lemez, az Eurázsiai- és az Afrikai-lemez találkozásánál fekszik. Ezek egész pontosan Szicília és a félsziget között futnak össze, ez az oka annak, hogy…

Olasz Észak és Dél: polenta vs. arancini

Régi közhely(?)  az, hogy az olasz északot és delet nem csupán a sok száz kilométer, hanem óriási kulturális és gazdasági különbség is elválasztja. Most, hogy frissen érkeztem egy jó kis szicíliai utazásról, úgyhogy nézzük, hogy ln hogyan látom ezt. Abszolút nincsenek bennem előítélet vagy ítélet, igaz, hogy Északon élek, de az olasz családom délről származott…

A legújabb olasz világörökség: a prosecco dombjai Conegliano és Valdobbiadene környékén

No tessék, úgy tűnik, hogy Olaszországnak minden évben odaítélnek egy újabb világörökségi címet. Tavaly Ivrea városának sikeréről számoltam be. A mai hír a Conegliano és Valdobbiadene „prosecco dombjai” frissen megszerzett címéről szólnak, amelyek elragadó szépségüknek, kulturális és egyedülálló mezőgazdasági  örökségüknek köszönhetően kerültek fel az UNESCO jeles listára.  A Veneto régióban található prosecco-dombok az 55. olasz…