FAI-napok: nyílnak a műemlékek kapui

Itt a tavasz, egyre többen jöttök Olaszországba, és itt egy szuper lehetőség azoknak, akik március 24-25-ei hétvégén épp a Csizmában pihennek. A FAI (Fondo Ambiente Italiano – az olasz kulturális örökség promótálásával foglalkozó alapítvány) , mint minden tavasszal, ugyanis ezen  hétvégén tartja nyílt napjait, amikor csaknem ezer palota, régészeti terület, műemlék, de akár elhagyatott kórházak…

Trieszt strandjai

A Trieszt iránti szerelmem folyamatosan hangsúlyozom. Nekem pont félúton van az otthon és az itthon között, amikor autóval megyünk haza, biztosan, hogy megállunk itt egy éjszakára. Trieszt látványosságait, a Miramare kastélyát, a Piazza dell’Unitá d’Italiat, a római kori emlékeket már megénekeltem korábban, most azonban, amikor a márciusi havazások után végre a napsugarak kacsintgatnak be az…

Gyerekkel az olasz tengerparton: Caorle

Elérkezett az évnek az a szakasza, amikor már szokás elkezdeni a nyaralás tervezgetését. Ez kisgyerek nélkül pikkpakk megy, fapados gyakorlatilag bárhová, mit nekünk meredek sziklapart vagy kavics, akárhol jól érezzük magunkat. Akik kisgyerekkel utaznak azok tudják, hogy egy időre oda ez a fene nagy szabadság, mert az egy dolog, hogy az egész házat fel kell…

Nápolyból Sorrentóba: Campania Express

Nápolyba készülők figyelem! Azt tudjuk, hogy bár Nápolyt látni és meghalni, azért a Campania fővárosába utazó turisták nagy része azzal a nem titkolt szándékkal utazik, hogy ha túlélte a kikötőt és a spanyol negyedet, felfedezze a város környékét. A legkedveltebb kirándulások  Sorrentót ,Pompejit és a környező szigeteket – Capri, Ischia, Procida –  érintik. A sorrentói…

Csokiimádók Itáliája : a legédesebb városok

 Oké, oké Olaszország nem Svájc vagy Belgium – bár ez nem olyan nagy baj azért – de a taljánoknak kicsit sem kell szégyenkezniük, ha a csokoládéról van szó. A csokoládét a spanyolok nyúlták le az aztékoktól és hozták Európába, de mégis az olasz Torinó lett a világ első igazi csokoládéfővárosa. Torinónak egyébként is sokat köszönhetünk, innen…

Dülöngélő olasz harangtornyok: nem csak Pisában ferde

 Pisa város lehet akármilyen hercig kedves tereivel, utcácskáival, a tengerpart vonzó közelségével, valljuk be, hogy megtizedelődnének az erre járó turisták, ha a csodák terének fő attrakciója, a pisai harangtorony, nem állna teljesen csálén.  A Pisai ferde torony kétségtelenül a legismertebb ferde torony Olaszországban, sőt valószínűleg az egész világon is, de csak lassan a testtel, az…

2018. legszebb olasz strandjai

Az utazók körében mára már megkerülhetetlen tényező a Tripadvisor és a hozzá hasonló appok és oldalak. A legfontosabb ezek közül természetesen még mindig az elsőként említett Tripadvisor, ami minden évben több kategóriában hirdet győztest a világ látnivalóit illetően.  Egyértelmű, hogy nem maradhat el a világ legjobb tengerpartjainak számbavétele sem, többféle bontásban. Nézzük csak, hogy melyek…

Olasz jégverem február végén

Igen, Olaszország a napfény országa, és minden imázsfotón tengerparttal és napsütötte, lankás dombokkal szerepel, február végén már rövidujjúban ücsörgünk a teraszokon. Hát 2018. nem erről lesz híres. Szibériából érkezett a kedves vendég, Burian, a hidegfront, amivel már egy pár hete riogatnak, és ami havazást, fagyot, csúszós utakat, és bezárt iskolákat hozott magával. Mi északon egész…

Édes élet Toszkánában: Bencze Viki és a Culinarium Viareggióban

Olaszországban a finom falatoknak, a jó ételnek elképesztően fontos szerepe van, az olaszok imádnak társaságban mennyei fogásokat enni, ehhez  az élményhez segíti hozzá az errejáró magyarokat a Culinarium főzőiskola két megámodója, Bencze Viki és Szabó Mikael. Helyszínnek, és második otthonuknak pedig  a toszkán tengerpart mondén városkáját, Viareggiót választották. Toszkánát imádják a magyar utazók, nem csoda,…

Ingyenes a Vatikáni Múzeum a hónap utolsó vasárnapján

Azt már tudjátok , hogy az olasz állami múzeumok a hónap első vasárnapján ingyen engedik be a látogatókat, azt azonban sokszor nem sejtitek, hogy a világ egyik legjelentősebb kollekciójával  büszkélkedhető Vatikáni Múzeum is van ilyen nagylelkű, csak ők a hónap utolsó vasárnapján tárják ki a kapukat. A beléptetés 9:00 és 12:00 óra között lehetséges, és sajnos már elég korán, már 14:00…

Kürtőskalács Nápolyban

Tudjátok, hogy milyen sokan kerestek meg azzal, hogy van-e kürtőskalács Olaszországban, és ha nincs, akkor jó ötlet lenne-e ideköltözni és kürtős-sütögetésbe kezdeni? No, hát van, akinél a szót tett követett. Hiába az olaszoké a világ jónéhány legfinomabb és legismertebb édessége, nem elégednek meg ennyivel ők sem. Az olasz közösségi médiában  a napokban futótűzként terjedt el…

Olasz hullócsillagok: egyslágeres sztárocskák

Olaszországban mindig is a nemzeti öntudat része volt a muzsika, és amikor már nem az operák áriái és kórusai voltak a popkultúra, akkor a Sanremói Dalfesztivál aktuális slágereit ontotta minden rádió, és fütyülte minden kőműves. Vannak olyan sztárok, akiket mindenki imád: Vasco Rossi, Fabrizo de Andre lehgalább annyira  megtestesítik az olasz egységet, mint a  tészta…

Jönnek a dalospacsirták: indul a Sanremói Dalfesztivál

2019-ben február 5-én este indul a Sanremói Dalfesztivál, hogy aztán egész héten  a tévé elé ragassza az idősebbeket meg azokat, akiknél még nem okozott függőséget a Netflix, és nem áll távol tőlük az olasz trubadúrdalok dobhártya- és jóízléshasogató világa. A Sanremói Dalfesztivál 1951-ben született, amikor is a világháborús depressziót követő időszakban az olaszok új kulturális…

Fél tonna levél a garázsban: amikor a postás egyszer sem csenget

Az olaszok nem mindig a munka hősei, mondtam már, hogy imádják a sztrájkot, a kávészünetet és társait. Egy Vicenza közelében élő postás most azonban egy kissé túllőtt a célon, nyolc évig nem ment kézbesíteni vagy legalábbis úgy döntött, hogy nem kell neki mindent házhoz vinnie, és összesen fél tonna levelet halmozott fel a  garázsában.  Jól van…

Miért nem tudom megszeretni Milánót?

Imádom Olaszországot, a világ legszebb, legváltozatosabb, legszerencsésebb helyének tartom. Lépten-nyomon hagsúlyozom, hogy mennyire gyönyörű, hogy akárhová megyünk találunk magunknak valami elképesztő látnivalót, és ez egy elég nyomós ok a listán, amin azt foglaltam ösze, hogy miért is jó Olaszországban élni.  Milánóval azonban nem tudok megbarátkozni. Olaszország második legnagyobb városa, a pénzügyi élet központja, a divat…

Vonatfütty és panoráma : Olaszország legjobb kisvasútjai

Olaszország természeti adottságai egyedüllálók a világon, buja erdők, kopár sziklák, sziklás és homokos tengerpartok, van itt minden, mint a búcsúban. Ha már végigjártuk autóval, busszal, gyalog, jobbra-balra, szuper ötlet lehet felülni valamelyik panoráma kisvasútra és zakatoló vonatok ablakáből kitekinteni erre a csodás vidékre. Hogy merre járnak Olaszország legérdekesebb kisvonatai? Mutatom. Ősszel egyébként ez különösen nagy…