Aktuális

A Melegatti meséje, az ő pandorójukat vegyétek az idén!

A pandoro és panettone határokat nem ismerő hódítását azonban nyilván nem lehetett konkurrencia nélkül kibekkelni, különösen nehezen bírt a Bauli mindent elsöprő terjeszkedésével.
Egy idő után a hajdani csúcsmunkaadó már a dolgozók bérét sem bírta kifizetni, majd 2017-ben bezárta mindkét üzemét.
Ekkor a közösségi médiában elindult a #noisiamomelegatti kampány, ami arra ösztönözte az olasz családokat, hogy a 2017-es karácsonyra Melegattiék pandoróját vásárolják. A kampány meglehetősen sikeres volt, pár napon belül csúcsokat döntött az eladás, de ez nem mentette meg a Melegattit a sorsától, 2018. májusában a Veronai Bíróság megállapította csődjét.
Ami az idén történt, az még inkább mesébe illő. Szeptemberben megvette egy vicenzai család, de ez még nem lenne elég az új élet megkezdéséhez. Tudjuk, hogy a legfinomabb cukrász-és péksütemények készítéséhez anyaélesztőt illik használni, amelyet a nagy hagyománnyal bíró manufaktúrák és gyárak akár évtizedeken keresztül is őrizgetnek és táplálnak (én is próbálkoztam vele, komoly meló, az enyém éhen is halt pár hét alatt).  Két egykori Melegatti-üzemvezető félretett egy darabot az eredeti anyaélesztőből, és folyamatosan etetgették. A százéves élesztő ugyanis állandó hőmérsékletet, és rendszeres, vízzel és liszttel történő frissítést igényel. Így esett az, hogy e hét keddtől, újra használhatják azt. A Melegatti ugyanis úgy tűnik, hogy új vezetés alatt újraéled. 35 munkavállalóval, és az évszázados élesztővel. Ha van lehetőségetek rá, idén karácsonykor vegyetek legalább egy Melegatti-terméket, ne hagyjuk, hogy a pandoro szülőháza eltűnjön a Föld színéről!

 

 

 

(Visited 1 013 times, 4 visits today)

You may like

Visitando il nostro sito, aziende preselezionate possono accedere e utilizzare alcune informazioni relative al tuo dispositivo e a questo sito per pubblicare annunci pertinenti o contenuti personalizzati. È importante sapere che gli annunci ci aiuteranno a mantenere il nostro servizio gratuito. I dati personali saranno trattati sulla base del consenso secondo legge dell'Unione Europea Art.6(1)(a) GDPR o come interesse legittimo ai sensi dell'Art.6(1)(f) del GDPR. Informativa sulla privacy dell'editore more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Chiudi