Nem újdonság, hogy Olaszországban halálra vagyunk kényeztetve szebbnél szebb tengerpartokkal, városokkal és hogy bármerre is járunk Világörökségbe botlunk. A Cinque Terre, Ligúria déli részének öt pazar elhelyezkedésű kis községe különösen sok látogató szívének kedves. Sziklás partszakaszon, lépcsős szerkezetűen épült az „öt föld” a hegyoldalon. A panoráma ámulatbaejtő, a városkák vidám, színes épületei elbűvölőek.
Mi december végén, a két ünnep között jártunk ott, amiért hálám jeléül mág egy rózsafüzért is elmorzsolnék, el sem merem képzelni, hogy mekkora lehet itt a tömeg nyáron. A téli időszakban nem járnak a hajók Cinque Terrére, a parkolás problémás,hiszen a parkolók nagy része -teljesen jogosan- a helyeiknek fenntartott, legegyszerűbbb vonattal nekilátni, hiszen mindegyiküknek van állomása, pikkpakk bejárhatóak. La Spezia állomásáról indultunk. La Spezia a legközelebbi nagyváros, innen egy hétperces vonatutat követően már a riomaggiorei partokon szelfizgethetünk. Ha Cinque Terre Cardot váltunk, korlátlanul utazgathatunk a vonattal a települések között, aki az egészet be kívánja járni, annak megéri. La Speziából indul a legtöbb túrista Cinque Terrére ezért az állomás alaposan specializálódott a külföldi látogatókra. A Cinque Terre Info Point és az ördögien ügyes zsebesek erre a legjobb példák. Öt perc alatt két távol-keleti utazót zsebeltek ki a szemem előtt a helyi erők, teljes természetességgel turkálva a táskájukban. A szomszéd vágány melletti peronon meg nyugodtan korzózgattak a rend ravasz őrei. Szóval a profikra tessék odafigyelni, meg szorosan szorítani a táskát akkor minden rendben lesz
La Speziától a Terrék sorrendje: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza és Monterosso al Mare. Túracipőben menjünk, mert sokat kell caplatni felfelé, hiszen helyszűkében errefelé elfelé terjszkednek a falvak. Az attrakció, amit én a legszívesebben jártam volna be, az a Via dell’Amore a Riomaggiorét és Manarolát összekötő tengerparti ösvény, sajnos földcsuszamlás miatt zárva.
Az ember úgy élvezi ki legjobban ezt a vidéket, ha csak megy, amerre a szíve húzza, nincsenek kihagyhatatlan műemlékek, látványosságok, összességében kell kiélvezni az egészet. Nekünk oltári szerencsénk volt, mert 17 fok volt december 27-én, úgyhogy a tengerparti relaxból is kijutott, és erre szerintem augusztusban aligha kerülhetett volna sor, a hegyes, sziklás partszakasz miatt a strandolásra alkalmas strandok meglehetősen aprók, főszezonban aligha vethetjük le magunkat spontán valamelyik parton.
Ha be akarunk kapni gyorsan valami finomat, és nem kívánjuk a gatyánkat otthagyni ezért cserébe, akkor együnk frissen sült halacskákat meg egyéb tengeri herkentyűket, jó sok helyen készítik üket, magunk válogathatjuk össze, hogy mit kérünk a papírtölcsérünkbe, amivel aztán boldogan sétálgathatunk, miközben az olajban tocsogó halacskák fejét harapjuk éppen le.
A vonat ebben az időszakban kb. óránként jár, ennyi idő elég is arra, hogy körbesétáljuk az egyes településeket, és rácsodálozzunk egy kicsit a tengerre. Cornaglia ez egyetlen, amelyiknek nincs közvetlen tengerparti összeköttetése,és amely nem is igazából a tengerre néz. A többiek nagyjából egymáshoz hasonlóan strukturáltak, pici öböl, lépcsősen épült település, sok amerikai és még több távol-keleti utas.
Észak-Olaszországban egyedülálló vidék ez, de nekem valahogy sokkal kedvesebb volt a hasonló jellegű Amalfi-part a Délre oly jellemző rikácsolással meg a citromfákkal. Ahogy olasz párom mondta, a Cinque Terre olyan, mintha Dél-Olaszország piszkozata lenne. Akiinek nincs lehetősége délebbre menni, látogasson ide, de Nápoly alatt sokkal nagyobb csodákat látni. Nem beszélve arról , hogy a rettenetes turistaáradat miatt a Cinque Terre falvai eléggé „lelakottak”, ráadásul a ligúrok egyébként is zsugoriságukról híresek Olaszországban, úgyhogy nem nagyon költenek a kipofásítására. Mindenhol jöhet szembe egy lógó vezeték, egy összekókányolt beton, málló vakolat. Riomaggiore állomásásól olyan alagót vezet az óvásrosba, amelyik néhány pesti aluljáróval is felvenné a versenyt.
Egyébként Cinque Terre Portovenerével és három picike szigettel együtt képez Világörökséget, és Portovenere nekem hatalmas élmény volt, sokkal jobban tetszett, mint Riomaggiore és társai, már csak azért is, mert úgy tánt, hogy ez tényleg „tiszta udvar rendes ház”. Külön posztot is megér majd.
