Luigi Kossuth, a csigagyűjtő

Arról, hogy hogyan őrizzük Kossuth emlékét Torinóban, már én is írtam, Vanda viszont igazi szorgalmas és érdeklődő kisdiákként nézett utána annak, hogy az egykori magyar korményzó hogyan töltötte napjait a turini emigrációban (Helén). Mivel ma is gyönyörűen sütött a nap, úgy döntöttem, megteszem, amit megkövetel a haza és elsétálok végre Kossuth Lajos torinói házáig, ahol…

Két hónap elrepült

Hihetetlen gyorsan telik az idő, már több, mint két hónapja vagyunk Torinóban. Rengeteg új élménnyel gazdagodtunk már ezalatt a néhány hét alatt is, és egészen otthonosan mozgunk a városban, amit még mindig nagyon szeretünk.   Beállt az életünk, mondhatnánk, hogy beszürkültek a hétköznapok, mint mindenhol, ahol az ember dolgozik, iskolába jár vagy huzamosabb ideig él.…

Mosoly és füttyszó az adóhivatalban

Olasz bürokrácia. Vandáék kalandjai a lakàskeresés után a bankban és az adóhivatalban folytatódnak. Még az is kiderül, hogy Torinóban kedvesek az ügyintézők!   Rengeteg elintézni valónk volt az első két napban. Ezeket a feladatainkat sikeresen abszolváltuk és rá is csodálkoztunk egy-két dologra. Most erről a listáról osztom meg a számomra legérdekesebbeket. 1. Szegény olaszok hírneve…

Lakáskeresés olaszosan

Az olaszországi kezdés legnehezebb része a lakáskeresés. Nem vicc. Albérletet találni Torinóban vagy Milánóban teljes agyrém, nézzük, hogy Vandáék hogyan ugrották meg ezt az akadályt.   Viszonylag rutinos költöző madarak vagyunk, de a lakáskeresés minden alkalommal a legnehezebben megugorható része az új életnek. Nem csak azért, mert egyáltalán nem mindegy hol lakik az ember gyerekekkel,…

Viareggio továbbra is a toszkánai gasztrokalandok főhadiszállása: folytatódik az édes élet

  Emlékeztek még Bencze Vikire, akivel pont egy évvel ezelőtt beszélgettünk Viareggioról, a Culinariumról és a kétlakiságról?Imádtátok Viki és Mikael történetét, a főzőtanfolyamok Toszkánában mindenki fantáziáját megmozgatták. Viki mesél nekünk tovább. -Úgy tudom, hogy véget ért a Magyarország és Toszkána közötti ingázásotok. Hogy hoztátok meg ezt a döntést? Soha nem felejtem el, május végén, épp…

Magyarok Olaszországban: Katona Dóra és a Sapori Siciliani

Vendégeskedtünk már olaszországi magyaroknál sokfelé: Emesénél Szardínián, rácsodálkoztunk a toszkán lankákra  Toszkánamánia Vikijével, Piemont magyarok számára nagyrészt ismeretlen szépségeire Tündével, a Garda-tóra Nikivel, sőt főzőcskéztünk Viareggióban a Culinarium csapatával. Úgy tűnik, hogy a tengerparti nyaralást főzőcskézéssel kombinálni mostanában elég menő, itt az újabb remek lehetőség, Katona Dóriék gasztrotúrái Szicíliában, annak is ez egyik legszebb városában,…

Viva Calabria! A Csizma orrában Krisztával

Az Olaszországba utazó magyaroknak viszonylag könnyen megy a helyi viszonyokban jártas, otthonosan mozgó helyi segítséget találni, hogy minél autentikusabb, minél olaszosabb élményben legyen részük. Ennek apropóján beszélgettem már Emesével, aki Szardíniára; Vikivel, aki Toszkánába; Nikivel, aki a Garda-tóhoz látogatók orákuluma. Pipáljunk ki egy újabb régiót Olaszország térképén, és utazzunk Calabriába Szabados Krisztával! A weboldaladat  böngészve…

Édes élet Toszkánában: Bencze Viki és a Culinarium Viareggióban

Olaszországban a finom falatoknak, a jó ételnek elképesztően fontos szerepe van, az olaszok imádnak társaságban mennyei fogásokat enni, ehhez  az élményhez segíti hozzá az errejáró magyarokat a Culinarium főzőiskola két megámodója, Bencze Viki és Szabó Mikael. Helyszínnek, és második otthonuknak pedig  a toszkán tengerpart mondén városkáját, Viareggiót választották. Toszkánát imádják a magyar utazók, nem csoda,…

Olaszországi magyarok: Piemont fotósa, Tünde

Többször beszélgettem már itt az oldalon olaszországi magyarokkal, a Toszkánamánia Vikijével, a szárd kapcsolattal, Emesével, a Garda-tó szakértőjével, Nikivel. Most a saját házam táján keresgéltem egy kicsit, és egy kedves ismerősömmel, Gai Tündével álltam meg egy pár percre, aki fényképeivel sorra nyeri a díjakat, fotókiállításokon vesz részt, és olyan szerelemmel fotózza a piemonti tájakat, hogy…

Smaragdpart és mirtuszlikőr: Szardínia magyar szószólója

Petrei Emese szintén azok közé a magyar nők közé tartozik, akiknek sikerült valamit felépíteniük Olaszországban. Emese neve, illetve vállakozása a Sardynia Travel nem ismeretlen a Szardíniára utazó,oda készülő magyarok előtt, hiszen évek óta várja ide a magyar látogatókat, dolgozik azon, hogy minél többen, minél jobban ismerhessék meg ezt a meseszép szigetet.  Ugyanúgy, mint Garda Nikivel, Veled…

GardaLove- A Garda-tónál Nikivel

Nemrégiben a ToszkánaMánia Vikijével beszélgettem, de Olaszországba nem csak Toszkánába utazik a magyar vándor. Hála Istennek – és a lelkes, helyi magyaroknak- egyéb olaszországi úti célok is felkerülnek  a térképre. Ha a Garda-tóra vágytok, forduljatok bizalommal Seleja Nikihez, aki a Gardalove weboldalán keresztül ad kóstolót Veronából, és az északolasz olasz tóvidékből. Itt az tavasz, jön…

Toszkánamánia – Viki, a helyi magyar mindentudó

Én 2010-ben kerültem Olaszországba, előtte nem nagyon kísértem figyelemmel az olaszos támájú weblapokat, aztán valamikor 2013-2014  környékén fedeztem fel a toszkánamániát, és egyértelművé vált, hogy Toszkána Viki megkerülhetetlen tényező  a weben a Toszkánába készülő magyarok számára. A Toszkánamánia egy Olaszországban élő magyar lány, Nyitrai Réka Viktória szerelemgyermeke. Réka évente többszáz magyarnak segít a toszkánai pihenés szervezésében,…