Ingyenes marad a Pantheon

Ki korán kel,jó hírekbe botlik a reggeli szemlézgetés során. Így jártam én is ma reggel, amikor a kávé mellé azt szolgálta fel nekem a nemzeti hírügynökség, hogy a mégis ingyenes marad a Pantheon. Tavaly ősszel kezdtek azzal riogatni, hogy kiürült a kassza, és kénytelenek lesznek belépti díjat szedni a Pantheon látogatóitól, de fordult a kocka. Az olasz kultuszminiszter, Alberto Bonisoli nyilatkozott arról, hogy a Pantheon fizetőssé tétele nagyban korlátozná a Rómában megszokott ingyenes templomlátogatás hagyományát. Bonisoli,  ahogy ezt egy 21. századi miniszterhez illik, a Facebookon nyilatkozott erról, amit Virginia Raggi, Róma polgármestere a Twitteren üdvözölt. Hát nem édesek?

Úgyhogy tessék szépen megnyugodni, és Rómában jártatokkor ki ne hagyjátok ezt az elképesztő műemléket, hiszen a Pantheon, és az annak otthont adó tér Róma egyik leghangulatosabb szeglete. Én pedig meg megköszönöm a Mikulásnak, hogy ezt a hírt rejtette a csizmámba.

 

 

(Visited 150 times, 153 visits today)

Következik