Torkoskodás a Csizmában: egy régió, egy sütemény

Megtanultuk már, hogy Olaszországban egyik régióból a másikba átlépve más világba csöppenünk, így van ez természetesen az asztalnál, sőt a pékségekben és cukrászdákban is. Az oké, hogy a pánolasz édesség a tiramisu, és ebből mindenhol találtok majd fogatokra valót, de minden régiónak megvan a saját specialitása sütemények terén is.  Nézzük, hogy északról délre haladva mivel kényeztetik magukat az olaszok.

VALLE D’AOSTA

Tegole

A szó  jelentése tetőcserép, amelyet a jellegzetes formájukról kaptak, alapanyaga a mandula, a liszt, a cukor és a tojásfehérje. Nem túl bonyolult. Mostanában egyes helyeken mér csokoládéba  mártják, de eredetilag csak a puritán , minden sallangot melllőző verzió létezett.

 

PIEMONT

bonet, piemonte, dolci

Bonèt

Minden igazi piemonti vacsora bonéttel zárul le. A bonét tulajdonképpen a puding egy változata, felturbózva rummal és amaretto kekszekkel.

LIGURIA

Canestrelli

Virágalakú aprósütemény, amit jó nagylelkűen hintenek meg porcukorral. Omlós és vajas. A canestrelli valahol Piemont és Liguria határán született, és meghódította egész Olaszországot. Ha lenne Olaszországban öt órai tea, biztos, hogy ezt csipegetném mellé. Így csak tízóraira dobok be egy párat.

LOMBARDIA

Torta sbrisolona

Ez a fincsi torta arról kapta a nevét, hogy nagyon könnyen morzsálódik, sőt másképp nem is lehet megenni. Omlós tészta, ami borral, ánizzsal, és mandulával készül. Viszonylag gyorsan megvan, és nem is kell túlzottan összekeverni a hozzávalókat. Késsel szeletelni lehetetlen, kézzel törjünk belőle egy darabot!

VENETO

Torta russa

Az “orosz torta” egy jellegzetes veronai sütemény, amely egy ropogós leveles tésztába töltött mandulás és amaretto kekszes alapból készült töltelék tesz felejthetetlenné.

TRENTINO ALTO ADIGE

Strudel (rétes) Alto-Adigében

Strudel

Magyaroknak: rétes. Végre valamit nekünk is köszönhetnek az olaszok. Ugyanis a rétes az Oszmán Birodalomból a magyarországi török hódoltsági területekre érkezett baklava átalakításából született. A magyarok elhagyták belőle a mézet, és hozzáadták a almát. A Habsburg udvar bakettjein is nagy sikert aratott.

FRIULI VENEZIA GIULIA

Gubana

erről már volt szó a karácsonyi készülődés kapcsán. Csigaalakúra hajtogatott, dióval töltött, pálinkával nyakonöntött sütemény,amin erősen érezhető a szlovén szomszédok hatása.

EMILIA ROMAGNA

scroccadenti, romagna, emilia, dolci

Scroccadenti

A neve szó szerint fogtörőt jelent, és a legenda szerint az emiliai fogorvosok egyik kedvence ez a mandulából és tojásfehérjéből készült mézes keksz, hiszen nagyban hozzájárulnak a jövedelmük növeléséhez.  Ne rágcsáljuk túl nagy hévvel!

TOSZKÁNA

 

Cantuccini

A cantuccini is elég jó fogpróbáló kekszecske. A legfinomabbak álítólag Prato és Massa Marittima közelében sülnek, de nincs olyan toszkán pékség vagy cukrászat, ahol ne lehetne kapni. Ezeket az egész mandulával készült kekszeket vin santoba szokás mártogatni, már csak azért is, mert olyan kemények, hogy másképp aligha lehetne őket elrágcsálni.

UMBRIA

tozzetti, umbria, dolci

Tozzetti

Umbriának is megvan a maga fognyűvője. Nem nagyon értem Közép-Olaszország mániás ragaszkodását a száraz, kemény kekszekhez. A tozzetti tésztájához csonthájas gyümölcsöket adnak, és helyi aszúborral kísérik.

MARCHE

Cicerchiata

A cicerchiata leginkábba a karneváli időszakra kellemző édesség Marchéban. Eléggé hasonlít a náolyi struffolihoz. Nagyjából egy centi átmérőjű tésztalabdákat zsírban sütnek ki, majd szép halomba rendezve színes cukorkákkal bolondítják meg, és mézzel keverik össze.

LAZIO

 

Mostacciuoli

Közép-Olaszországban gyakran készítenek édességeket csonthéjas gyümölcsökkel, és Lazio régió sem kivétel ez alól. A mostacciuoli kemény tésztájú aprósütemény, amelyet borssal, mézzel, dióval mogyoróval, néha kakóval ízesítenek.

ABRUZZO

bocconotti, abruzzo, dolci

Bocconotti

Egész Dél-Olaszországban megtaláljuk, de Abruzzóban született a bocconotti. Formája csészére emlékeztet, amibe egy mandulával sűrített kakaós, kávés tölteléket raknak. Nevét onnan kapta, hogy egy falatban be tudjuk kapni. (boccone= falat).

CAMPANIA

Pastiera

A kedvenc nápolyi süteményem, amit minden húsvétkor  egyenesen a helyi cukrászdákból szállítanak nekünk a déli rokonok.  Ricottával, kandírozott gyümölccsel ízesített tejben főtt búza alapú tésztából készül, és mennyei.

MOLISE

ostie di agnone, molise, dolci

Ostia di Agnone

Eredetileg karácsonykor sütötték ezelet a töltött ostyákat, ma már azért egész évben hozzájuthatunk. Az ostyaszeletek közé mandulás, diós, mézes töltelék kerül.

PUGLIA

taralli dolci, puglia

Édes taralli

A taralli sós változatát biztosan kószoltátok már, apró, gyűrűformájúra sodort kekszek, amelyek napközben megváltást jelentenek a hirtelen jelentkező éhség csillapítására. Édes változatuk elkészítéséhez szintén csak liszt, só, zsír és tojás kell, és ugyanúgy függőséget okozhat, mint a sós.

BASILICATA

cartellate, basilicata, dolci

Incartellate

Ezt nem csak Basilicataban, de Pugliában is készítik, durumbúzából, olajból és borból készül a tészta, olajban sütik ki, majd  főtt borral (vincotto) megkenik. Virágkosárkákat formáznak belőlölük, egyenesen barokk remekműveknek tűnnek.

CALABRIA

pitta 'mpigliata, calbria, dolci

Pitta ‘mpigliata

Volt olyan időszak, amikor a házasság előtti szerződésekbe az is belekerült, hogy a felek milyen süeményt ajánlanak fel egymásnak. A pitta ‘mpigliata pont így született, egyike volt azoknak az édességeknek, amit szívsen foglaltak szerződésbe. Vékony tészta mazsolás, fügés, fenyúmagos, alkoholos ízesítéssel.

SZICÍLIA

Cannolo

Szicília bővelkedik jobbnál jobb édességekben,hihetetlen a választék, és a legismertebb, legelterjedtebb minden bizonnyal a cannolo. A cannolo egy henger alakúra kisütött ropogós tészta, amelyet ricottás töltelékkel gazdagítanak, amelyhez jöhet még csokoládé, kandírozott gyümölcs vagy akár pisztácia is.

SZARDÍNIA

seadas, sardegna, dolci

Seadas

Az abszolút kedvencem. Tulajdonképpen egy édes ravioliról van szó, amit friss sajttal töltenek meg, olajban sütnek ki, és kap egy nagy adag mézet borításként, ha esetleg nem lenne elég a kalória. Maga Szardínia.

(Visited 926 times, 345 visits today)

Következik

By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Chiudi