Erdőtűz Pisa közelében

Itt van az ősz,  és beindult az erdőtüzek szezonja is. Tavaly nálunk garázdálkodtak folyamatosan az elmebetegek, és volt egy időszak októberben, amikor napokig nem lehetett ablakot nyitni, mert annyira fojtogató volt a füstszag az egész környéken, az autókat pedig ujjnyi vastag pernyeréteg borította.

Szóval már-már hagyomány az erdőgyűjtogatás,a nyárbúcsúztató olasz folklór része,  mert az Isten állatkertje nagy, és egyeseknek nincs jobb dolguk, mint magukat Néró császárnak képzelve nézni, hogy “ejj, ugyan de szépet gyújtottam!”.

Tegnap este 22 óra óta ég a Toszlkánában,  Pisa közelében található Serra-hegy, és a lángok vészesen közelednek Calci városka lakott részeihez. Az éjszaka folyamán az itteni lakosokat- nagyjából ötszáz személyt-  evakuálták, nagyjából százan töltötték az éjszakát a város tornatermében. az oltási munkálatokat csak fokozottan bonyolulttá teszi, hogy az éjszaka erős széllel is számolniuk kellett a katasztrófavédelem és  a tűzoltóság embereinek. Halálos áldozatok és sérültek szerencsére nincsenek, de a reggeli hírekben pont a katasztrófavédelmesek tettek egy aggodalomra okot adó kijelentést, mely szerint két mentőcsapat van veszélyben, akár nyomuk is veszhet.

A tüzet több kilóméter távolságból is látni lehet, ma reggelre várják a mentésből oroszlánrészt vállaló Canadaireket. A tűz eredete szinte minden kétséget kizárólag gyújtogatás.

 

(Visited 838 times, 4 visits today)

Következik