Tiramisú Világkupa – kié a legfinomabb?

A tiramisú kétségtelenül Olaszország egyik legjellegzetesebb édessége, Szicíliától Valle d’Aostáig zárja le az étkezéseket, gyakorlatilag ebben az olasz desszertben valósul meg a nagy olasz egység. Nem túl meglepő hát az sem, hogy az olaszok szeretnének a végére járni annak, hogy ki készíti a világon a legfinomabbat. Tiramisú Világkupát rendeznek hát november 1. és november 4. között Treviso városában, ahol egy egész hosszú hétvégén keresztül lehet majd torkoskodni no meg persze vetélkedni.

Nem kell profi cukrásznak lenni a versenyen való induláshoz, bárki benevezhet , aki úgy érzi, hogy nem ártana már egy hivatalos elismerés a kedvenc édességének. A versenyzők két kategóriában – hagyományos és kreatív – indulnak majd, az eseményre ezen az oldalon lehet jelentkezni kiválasztani a napot és helyszínt, ahol cukrászkodni szeretnénk.  A nevezési díjjal bebiztosítjuk magunknak a helyet, sőt cserébe a szervezők biztosítják nekünk a hagyományos tiramisú elkészítéséhez szükséges hozzávalókat. Nem is akármilyeneket egyébként, kávéból , kakaóból és babapiskótából is a legjobbakat szemelték ki az alkalomra.

Trevisoba egyébként is éremes ellátogatni, de a verseny többi helyszíne, különösen a proseccojáról világszerte ismert  Valdobbiadene lehet csalogató. Nekem legalábbis biztosan.

Mire vártok még? Ha úgy érzitek, hogyszorult belétek elég kraft egy klasszikus kávés, vagy egy bohókás epres/ananászos/pisztáciás tiramisú elkészítéséhez, jelentkezzetek! Aki pedig Veneto tartományban kirándul majd azon az őszi hétvégén, már tudja, hogy mi lesz a programja.

 

(Visited 282 times, 12 visits today)

Következik