Hatvan év után lett meg az eltűnt francia síelő

Ez a hír egy kicsit olyan, mintha az Amélie csodálatos élete című filmben bukkant volna fel. Nekem persze csodára tetszik. A történet hatvan évvel ezelőtt kezdődik, amikor Henri Le Masne, egy 1919-es születésű francia állampolgár 1954-ben síelni ment a Monte Cervinora (Magyarországon inkább német nevén, Matternhornként ismert) , ahol aztán egy vihart követően nyoma veszett.
Korabeli híradás
2005-ben a valle d ‘aostai Valtournanche kozelében, mintegy 3000 méter magasan emberi maradványokra és sífelszerelésre bukkantak. Az esettel foglalkozó nyomozók jelentése szerint az így előkerült férfi kb. 175 cm magas és 30 éves lehetett,felszerelése és ruházata alapján jómódú személynek tűnt, aki valószínűleg a múlt század ötvenes éveiben, valamikor tavasszal halt meg. A tetemmel együtt megtalálták a szemüvegét, óráját, valamint ingét, benne a hímzett monogrammal.
A nyomozás azonban nem vezetett eredményre, nem derült fény a jégbe fagyott síelő személyazonosságára, ezért az aostai ügyészség a közösségi médián keresztül kezdte terjeszteni az esettel kapcsolatos információkat, és ezt kiterjesztette az Alpok túloldalára Svájcra és Franciaországra is. 2018. június 22-én publikálták a posztot.

A francia Emma Nassem a rádióban hallotta a történetet, és arra gondolt, hogy régen eltűnt nagybátyjáról, Henri Le Masne-ról lehet szó, akinek még 1954-ben veszett nyoma a Cervino hegyen. Jelentkezett  hatóságoknál, majd megszólalt az eltűnt síelő ma 94 éves bátyja is, aki értékes információkkal szolgált az esetről, amelyek pont beleillettek a puzzlebe.  Először fotókat mutatott, amin öccse ugyanazt a szemüveget viselte, amelyet a test mellett találtak, aztán sor került a mindent eldöntő DNS vizsgálatra is, ami végleg bizonyította, hogy valóban Henri Le Masne maradványairól van szó.

Az unokahúg bejelentkezése

 

Így esett az, hogy ötven évvel halála után végre örök nyughelyet kaphat a francia férfi.

 

 

(Visited 548 times, 3 visits today)

Következik