Bussana Vecchia: szellemvárosból művésztelep

Bussana Vecchia a leginkább kaszinójáról és dalfesztiváljáról híres Sanremóhoz tartozik, de a közigazgatási kérdéseken kívül nem sok köze van egymáshoz a mondén tengerparti városnak és a hegytetőre épült, csak gyalogosan bejárható egykori szellem-, ma mesevárosnak. Bussana egy teljesen normális álmos hegyi falu volt egészen 1887-ig, amikor egy földrengés hatalmas rombolást végzett benne. A lakosokat a honvédelmi hatóságok parancsára evakuálták és három km-rel távolabb költöztették, ahol megalapították új lakóhelyüket, Bussana Nuovat.

Az egykori Bussana évtizedekig elhagyatott szellemvárosként létezett tovább, megesett ez már máshol is, gongolando csak Craco városára.  A második világháború után Dél-Olaszországbül Északra vándorló családok próbálták itt megvetni a lábukat, de a nem túl vendégszerető helyi önkormányzat próbálta őket távol tartani innen. Az 1950-es években olasz és külföldi művészeket kezdett el vonzani  a hely különlegessége. Vanni Giuffre szicíliai festő volt az első, aki ideköltözött, sőt barátaival létrehoztak egy fajta alkotmányt is, amelyet egy sanremoi közjegyzőnél helyeztek letétbe.  Az “alkotmány” szerint, mivel a romok senki tulajdonában nem éllnak, bárki, aki ideköltözne, megteheti, elég kiválasztani egy kellemes romot, és felújítani azt. A felújításhoz csak a helyszínen már fellelhető anyagokat használhatják, és az így felújított  lakokban művészeti tevékenységet kell folytatni. A kezdetekben tilos volt közsszemére tenni vagy árusítani az alkotásokat, ez azonban hoszútávon tarthatatlan volt. 1968-ra már közel harminc művész élt itt, akik az alkotás mellett közösen filozofálgattak angolul, franciául. Ebben az évben született meg az első egyéni kiállítóterem is.

Azonban ez a kedves hippikolónia nem mindenkinek tetszett, Bussana eredeti lakosai egyáltalán nem nézték jó szemmel a házfoglalókat, akik a rendőrségi beavatkozások ellen el is barikádozták magukat a romok között. Az élet nem volt egy habostorta egyébként sem errefelé, hiszen vezetékes víznek, vagy áramnak nyoma sem volt, amit egy idő után  a legbohémabb művészek is nehezen viseltek.

A hetvenes években csak a legkifinomultabb turisták jutottak el ide, de egy idő után a művészek érezték, hogy jobb lenne közönségnek dolgozni, és egyre jobban promótálták a helyet, ahol közben 1974-ben már vezetékes víz, 1977-ben pedig áram is lett. Ekkortól lehet állandó lakóhelyet létesíteni Bussana Vecchia épületeiben.

Ma Bussana Veccia egy nagyon hangulatos romváros, ahová egyetlen út vezet, és ahonnan egyetlen ponton lehet visszafordulni az autóval – ha nem parkol oda egy idióta turista – a zegzugos, köves utcákat csak gyalog lehet bejárni, már van bár és vannak mindenhol felbukkanó szobrocskák, festmények és macskák. Virágok az ablakpárkányokon, és már gyereksírás is szűrődik ki a szobákból.

Nyugodtan szakítsátok meg a tengerparti napozást egy pár órás kirándulás erejéig, de vigyázat. sok a szerpentin!

(Visited 285 times, 300 visits today)

Következik