Valle d’Aosta : valahol itt lakhat Holle anyó

Valle d’Aosta (Aosta-völgy) Olaszország legkisebb régiója, alig több, mint 3000 km², aminek csaknem teljes egésze magashegység. Lakosainak száma összesen 130 ezer körüli. Jóból kicsit adnak, és ez teljesen igaz erre a mesebeli vidékre.  Valle d’Aosta a magyra utazók térképén általában fehér folt, hiszen kiesik a fő csapásvonalaktól ez a Piemont, Svájc és Franciaország közé beékelődött vidék. Itt emelkedik Olaszország négy legmagasabb hegye: a Monte Bianco (Mant Blanc), a Monte Rosa, a Cervino és  a Gran Paradiso. A régiót a Dora Baltea folyó szeli keresztül, és a lakott települések zöme a folyó völgyében épült.

Jellegzetes valle d’aostai táj

Valle d’Aosta igazi földi paradicsom azoknak, akik nyugalomra,  a természet közelségére vágynak, szeretik magukat apró kis hangyának érezni hatalmas hegyóriások lábainál. Valle d’Aosta amilyen kicsi, olyan sokat ajánl. Lakói előtt le a kalappal, hiszen a rendelkezésükre álló szűkös erőforrásokból a maximumot kihozva szuper környezetet alakítottak ki, minden takaros, minden tiszta, minden hívogató.  Pazar síterepekkel,  isteni fürdőkkel, sőt Olaszország négy kaszinójának egyikével is büszkélkedhet.  Ahogy átlépjük a piemonti-valle d’aostai határt már teljesen más levegőt szívunk, én meg úgy érzem magam, mint legalábbis Alíz Csodaországban. Hatalmas hegyek között végigfutó keskeny völgyben élnek az itteniek, a kisebb falvakban jellegzetesen terméskőből épült házakban. Olaszország ez is, de nyoma sincs a káosznak, a szemétnek ,minden nyugodt és sikkes. Nem kis szerepe van ebben annak, hogy Valle d’Aosta egy autonóm régió, ügyeinek intézésében jelentős függetlenséget élvez a központi kormányzattól.

Bard erődje

A legtöbben természetesen télen járnak erre, kihasználva a pöpec sípályákat, de nyáron ugyanolyan fantasztikus élmény kipihenni a városi katlant valamelyik hegy oldalában. Valle d’Aostában járva kötelező csobbanni valamelyik fürdőben, melyek közül a legpatinásabb Pré-Saint-Didierben található, de ha nincs időnk majdnem az országhatárig utazni, Torinóhoz viszonylag közel,  Saint Vincentben is bámulhatjuk a höfödte csúcsokat, míg rongyosra áztatjuk testünket.  Lehet annál mesésebb valami, mint ázni a kinti medencében a hegytetőn, miközben alattunk robog a völgy forgalma?

A székhelyet,  Aostát a rómaiak alapították Kr. e. 25-ben a Dora Baltea és a Buthier folyók összefolyásánál, azon a ponton, ahol a völgy a legszélesebb. Mi árulkodik Aosta városában a római gyüökerekről? Augustus diadalíve, a Porta Praetoria, a római kori színház, a majdnem teljes egészében fennmaradt városfal. Középkori emlékei közül a legfontosabb a Notre Dame katedrális, és egy vízvezetékként szolgáló híd. A város főterén rendszeresen vannak kirakodóvásárok, kisebb, heyi termelői piac. Megér egy jó kis sétát.

 

Valle d’Aosta tele van kastélyokkal,nem tólzás azt állítani, hogy minden faluban áll egy impozáns darab. A völgy elhelyezkedésénél fogva minidg is megkerülhetetlen volt az Alpok hágóin átkelni kívánkozók számára, központosított igazgatás meg jó ideig nem nagyon létezett, így hát az itteni földesurak gyorsan rájöttek a hirtelen meggazdagodás módjára: kastélyokat építettek, amelyekből szemmel tartották az utakat, és az arra járóktól útadót szedtek. Az első ilyen várak a 11. és 12. században születtek. A legszeb darabok Fénisben, Usselben, Bardban találhatóak.

Fénis kastélya

 

 

Éhes magyar gyomornak kellemes a helyi konyha, nem a tipikus olasz mediterrán ízvilág, szeretnek nehéz ételeket enni, előételnek helyi sajtokat, szalámikat, és a főételek között is kiemelt szerepe van a leghíresebb helybeli sajtnak a fontinanak. Nem lőhetünk nagyon mellé, ha fondutat, azaz sajtfondüt kérünk, amelyet pirított kenyérkockákkal, fekdarabolt zöldségekkel tálalnak, amiket aztán jókedően mártogathatunk az olvadt sajtba. Szintén kihagyhatatlan a polenta, amelyez ha szerencsénk van, a hagyományoknak megfelelően fatüzelésű igazi “sparhelten” kevergetnek órákig, mire elkészül. desszertnek jól csúszik a blanc-manger.

Polenta a tűzuhelyen

 

Polenta a tányérban

Aztán miután jól belaktunk, irány Saint Vincent kaszinója. Olaszországban valamiért eléggé sztrikt a szerencsejátékok szabályozása, az egész országban négy kaszinó van: Velencében, Sanremoban, Saint Vincentban, és Campione d’Italiaban. Ez utóbbi ráadásul egy svájci enklávé. Délen konkrétan egy sincs. Gondolhatjuk, hogy a kaszinó jelenlétének micsoda szerepe van abban, hogy itt az egyik legmagasabb a GDP az olasz régiók között. Teli buszok érkeznek egész Olaszországból, és hozzák a pénzüket itt elverni kívánó nyugdíjasokat. Ez komoly. Minden félkarú rablóra jut egy idősebb, jól öltözött, felékszerezett signora. 

Ha már hegyvidék, legyen kövér, célba lehet venni valameyik 2000 méter feletti síterepet például Cerviniát választottuk, ami festői orosz-brit enklávé Olaszország területén. Itt is az oroszok hajtják az idegenforgalom motorját, több orosz,mint olasz szót hallottam, felváltva gyönyörű brit angollal, a bárokban, üzletekben cirillbetűs feliratok.

Cervinia

A tanulság már megint az, hogy nincs még egy olyan változatos ország,mint az olasz, mert ugyan mi köze lehet egymáshoz az Aosta-völgynek és mondjuk Pugliának? Mégis mindkettő olasz, de az az 1500 km, ami elválasztja őket, az gyakorlatilag világokon ível át.  Gyertek hűsölni!

Jellegzetes valle d’aostai walser falu
(Visited 108 times, 1 visits today)

Olvasd el ezt ist!

Következik