Közeledik a karácsony, az üzletek ünnepi gúnyát öltenek, minden csillog meg villog, megelevenednek a betlehemek, a szeretet jegyében az ajándékvásárlás közepette eszetlenül tülekedünk, minden piros meg fehér, esetleg kék, szóval Olaszországban ezerrel indul a panettoneszezon. Onnan lehet biztosan tudni, hogy itt az ideje elgondolkodni az ünnepi bevásárlólistán, hogy a boltokban halomban állnak a panettonék és pandorók, mint az olasz karácsony megkerülhetetlen résztvevői. Egyesek megrögzött panettone-rajongók, mások (például én) véletlenül sem lennének hűtlenek a pandoróhoz. De hogy hogy is születtek ezek a mennyei finomságok?
Az első írásos bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy vallásos ünnepeken, különösképpen karácsonykor az olaszok szerettek mindenféle ízesített kenyereket fogyasztani, a XI. századból származnak. Az elbeszélések szerint a család összegyűlt a feldíszített kandalló mellet, és a családfő felvágta a kenyeret, amelynek kérgét megőrizték, mert úgy tartották, hogy gyógyhatású, különösen jól orvosolja a torokfájást. Ennek a kenyérnek a leírása nagyon hasonlít ahhoz, amit ma panettonénak nevezünk. A panettone neve is a pane-kenyér szóra utal, milánói dialektusban, ami szívesen használ kicsinyítőképzőket.
A panettone Ludovico Sforza milánói herceg uralkodása óta, azaz a 15. századtól készül a mainak megfelelő módon,és ez a kelt édesség, amelyet a kezdetekben csak Milánóban fogyasztottak, gyorsan meghódította egész Itáliát. Manapság már Magyarországon is könnyen szembejöhet velünk a hipermarketekben, az olaszországihoz képest persze horror áron.
A panettone édes, kelt tésztája liszt, víz, vaj és tojássárga keveréke, amit kandírozott gyümölcsökkel,óriáscitrom és narancs reszelt héjával és mazsolával gazdagítanak, majd megtöltik vele a kifejezetten erre a célra használatos papírformát. A formát nem kell teljesen megtölteni, hiszen a sütőben pont annyira kel majd meg , hogy kiemelkedik a formából. A papírt nem veszik le róla miután kikerül a sütőből, azzal együtt kerül a tányérra.
A pandoro Verona jellegzetes édessége, alapja nyolcágú csillag, tésztája liszt, cukor, tojás, vaj, élesztő keveréke. Eredete után kutakodva kiderül, hogy ez a jellegzetes olasz sütemény talán Ausztriából származik, és őse az űn. „bécsi kenyér”, más források szerint a i.sz. első században született, idősebb Plinius idejében, aki írásaiban megemlít egy Vergilius Stefanus Senex nevű péket, aki a pandorohz hasonló süteményt készített. Megint mások úgy tartják, hogy a pandoro a „pane de oro” (aranykenyér) nevű édesség leszármazottja, amelyet egy időben a gazdag velencei családok asztalán szolgáltak fel.
Pandoro készül
Ami bizonyos, hogy a modern pandoro 1894-ben-ban született, egy veronai édesség, a nadalin továbbfejlesztéseként, és a nemrég csődbe ment, majd főnixmadár módjára feltámadott Domenico Melegatti szabadalmaztatta. A pandorot a panettonéhoz hasonlóan leginkább kartondobozban árulják egy kis zacskó porcukorral együtt, amellyel a felszolgálás pillanatában szórják meg.
Javában benne járunk az ünnepi készülődésben, az olasz munkáltatók feltöltik a raktárakat, hiszen elképzelhetetlen,hogy a decemberi fizetés mellé ne érkezzen legalább egy üveg prosecco és egy pandoro vagy panettone, ugyanúgy jár ez az alkalmazottaknak, mint az üzleti partnereknek, így ünnepek után olyan készleteink szoktak lenni, mint a három nővérnek szamovárból,a legutolsó tavalyit pont egy hónapja dobtam ki,de Vízkereszt után már szinte szentségtörés ezt reggelizni.
Apro, arról sem feledkezzetek meg, hogy az idén a panettonét már kenyérre is kenhetitek!
Ami szemnek és szájnak ingere
