Csuklya és kereszt: húsvét Olaszországban

Itália húsvétkor ismét díszolaszba vágja magát, és a hamvába holtsággal egyébként is nehezen megvádolható nemzet csizmasaroktól térdig ünnepel, megmozdul, degeszre tömi magát. A gyerekek strucctojás méretű csokitojásokból halásznak ki meglepetéseket, a felnőttek pastierát eszegetnek, húsvéthétfőn lazításként grilleznek. A keresztény vallási hagyományok a populáris rítusokkal keverednek, akármerre is járunk, biztos, hogy találunk valami fogunkra valót.

Azok a szerencsések, akik a húsvéti napsütés melengető sugaraiban épp Olaszországban fognak colombát majszolgatni, többek között az alábbi programokból csemegézhetnek:

LIGÚRIA
Savonában, csakúgy mint a legtöbb olasz városban nagypéntek estéjén körmenet a program. Legalábbis a páros években, úgyhogy az idén a Ligúr-tenger partján tavaszolók akár célba is vehetik.  A helyiek hatalmas , vallási témájú faszobrokat hordoznak körbe egészen a Santa Croce templomig, ahol állítólag az eredeti kereszt néhány darabját is őrzik (www.comune.savona.it).

savona

 

LAZIO

Róma, Lazio, sőt Olaszország legfontosabb húsvéti megemlékezése a nagypénteki Via Crucis Rómában, a Colosseumnál, amelyet a helyszínen tízezrek, a tévében pedig tízmilliók követnek. Maga a pápa emlékszik Krisztus szenvedésének tizennégy stációjára.

3431721763_8ae4d5dcde_b

 

 

EMILIA ROMAGNA

Aki Emilia Romagna  lankáin húsvétolna, az nézze meg a frassinoroi  élő  via crucist , ami talán az egész régió legfontosabb vallásos-népi eseménye. A ceremónia lényege, hogy a helyiek előadják az egész keresztutat.  Háromévente rendezik meg, a következőig 2018-ig kell várni.  (www.viacrucisvivente.com).

 

ABRUZZO

Chieti nagypénteki körmenete a legrégebbi Olaszországban, 842. óta jegyzik.  150 énekes és zenész kíséri a csuklyások menetét. A passió szobrait cipelők szerepe apáról fiúra öröklődik.  Az eseményt mindig, minden körülmények között megtartják, nem állhatja útját sem vihar sem háború, még a II. világháború alatt, 1944-ben is sor került rá kifejezett tilalom ellenére, igaz rövidített formában, hiszen a németek a résztvevők nyomában voltak, akiknek azonban sikerült elmenekülni (www.abruzzoturismo.it).

Processione del Venerdì Santo

MOLISE
Molisében ritkán jár magyar turista, és olasz sem sokkal gyakrabban,  de ha mégis, akkor ki ne hagyja az iserniai körmenetet, ahol nagypénteken fehér csuhás tömegek vonulnak fel arcukat takaró csuklyában, töviskoszorúval nehéz kereszteket és szobrokat cipelve.(www.comune.isernia.it). A csuklyások olyan helyiek, akik bűneikért kívánnak vezekelni, és a fehér vászon megakadályozza, hogy bárki is felismerje őket. A bűnbocsánat elnyerése érdekében legtöbbször mezítláb vonulnak.
 isernia
CAMPANIA

Sorrentóban mindjárt két körmenetet is rendeznek nagypénteken, az egyik az Addolorata, azaz a Fájdalmas Anya, a másik a Cristo Morto, azaz a halott Krisztus körmenete.  A résztvevők különböző gyászindulók dallamára menetelnek a városban, itt is csuklyások kísérik a menetet, és közel kétszáz énekes kántálja az 50. zsoltár latin rigmusait.  Sorrentóban az 1300-as éveke elejétől kezdve rendeznek körmeneteket, amelyek eleinte sokkal drasztikusabbak voltak, hiszen akkor a résztvevők még önmagukat ostorozták közben.

 

sorrento

BASILICATA
Basilicatában az abszolút etalon Barile, ahol  szinte az egész város jelmezt ölt, és megelvenedik a szenvedéstörténet. A menet gyakorlatilag egy kilométer hosszú, és a klasszikus bibliai szereplők mellett olyan alakok is szerepet kapnak benne, minta a Cigánylány, aki állítólag a szögeket szolgáltatta a keresztrefeszítéshez, vagy a vastag aranyláncokkal pávázó mór figurája, aki  agonoszt hivatott megtestesíteni (www.comune.barile.pz.it). Az ünnepségre az egész város kitürő lelkesedéssel készül, a lakók segítenek a kosztümük elkészítésében, ékszereket, egyéb tárgyakat ajánlanak fel a minél élethűbb megvalósításhoz.
449419288_a528fcf2d0_o
CALABRIA
Calabriában nincs kecmec. Nocera Terinesében a nagyszombati ünnepségek kulcsmomentuma, amikor a menet meghatározott résztvevői, az ostorosok, combjukat és vádlijukat kemény ütésekkel véresre ostorozzák.  Vannak azért ennél kevésbé fájdalmas pillanatai is  a hétnek, például, amikor közszemlére teszik az egész évben fátyol alatt őrzött Szűzanya szobrot , amely pénteken elhagyja a templomot, és éjfélig tartó körmenet során muttaják be  a híveknek.
noceraterinese
SZICÍLIA
Az egész szigeten rendkívül fontos a húsvét tisztelete, én most Enna városának eseményeit emelném ki, amelyeket még az UNESCO is védőszárnyai alatt melenget. Virágvasárnaptól kezdődően egész nagyhéten folyamatosan a körmenetek és szertartások, de a csúcspont a nagypénteki körmenet, amikor 2500 csuklyás vonul fel a feltámadott Krisztus és a Fájdalmas Szűzanya szobrával. Ilyenkor akár húszezer turista is érkezhet a városba, akik csak azért jönnek, hogy itt lehessenek az áhítaton. A menet lassan végighalad a teljes városon a temető kápolnájáig, ahol áldást kaphatnak a hívek egy olyan kereszttel, ami állítólag Krisztus koronájának egy tövisét foglalja magába.
enna
SZARDÍNIA
Szardínia székhelyén, Cagliariban a nagyböjt uolsó péntekétől kezdve folymatosak a megemlékezések, virágvasárnap elkezdik előkészíteni a kerszetet a negypénteki körmenetekre, amiből rögtön három is van:  ahalott Krisztus, a szent kereszt és a Krisztus temetése körmenetek. Húsvét vasárnapján zajlik az ágynevezett s’Incontru ( a találkozás), amikor a feltámadott Krisztus és Mária szobrai egymással ellentétes irányból érkezve találkoznak, és együtt haladnak tovább a templomba az ünnepélyes misére.
cagliari2

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

TOSZKÁNA
A firenzei  “scoppio del carro” (kocsirobbantás), egy, a keresztes háborúk idejére visszanyúló hagyomány. 1099-ben a firenzei hadvezér, Pazzino dei Pazzi ( a Bolondok bolondja egyébként) elsöprő győzelmet aratott a hitetlenek felett Jeruzsálemnél, és ezért Goffredo di Buglione egy pár , a szent sírból származó kővel jutalmazta. A köveket Pazzino dei Pazzi Firenzébe vitte, és húsvétkor tüzetcsiszoltak velük, amelyből aztán valamennyi lakos kapott. Ez az alapja a mai napig élő hagyománynak. Húsvétvasárnap reggelén a kocsit fehér ökrök húzzák a Dómig, majd egy vashuzallal kötik össze a kocsit és a Dóm oltárát. Erre a huzalra egy szájában olajágat vivő galambot szerkesztenek , amelynek végig kell csúsznia a huzal mentén egészen a kocsiig, egy égő kanóccal, hogy lángra lobbanthassa a kocsit. A szentmise alatt az érsek gyújtja meg a kanócot, és ezután a galamb végiggördül a központi hajón, elér a kocsiig, majd onnan vissza. A műveletet már leírni sem egyszerű, megvalósítani meg fleg nem, de ha gördülékenyen megy, akkor Firenzére jó év vár.

 

4527974099_6bb2981a38_o

 

PIEMONT

Olaszmamma háza táján a legkevésbé izgalmas az olasz húsvét, azért a szemfülesebbek itt is elkapohatnak egy-két izgalmasabb programot.  Romagnano Sesiában, Novara közelében kétévente nagycsütörtökön és nagypénteken megelevenedik a passió, és a helyiek a szemlélődőkkel együtt  valósítják meg a szenvedéstörténetet. Csak páros években aktuális, úgyhogy idén kimarad, de 2017-re már be lehet vésni a naptárba a 259. kiadást (www.venerdisanto.org).

romagnano

(Visited 537 times, 1 visits today)

Olvasd el ezt ist!

Következik